AX System
Designer: Laufer Ferenc
Megrendelő: AX System – Safety Logistics Kft.
Munkavédelmi kamerarendszer, ami megelőzi a munkahelyi baleseteket raktárakban és logisztikai központokban
Az AX System egy mesterséges intelligencia által irányított rendszer, amely biztonságosabbá és zökkenőmentessé teszi a közlekedést a raktárakban és logisztikai központokban. Az AX System képes detektálni két mozgó objektumot, kiszámítja mozgásukat, majd fény és hangjelzéseket ad, amelynek köszönhetően nem kell veszélyes kereszteződésekben feleslegesen lassítaniuk vagy megállniuk, felgyorsítva ezzel az árumozgatás folyamatát.
Technológia
A mesterséges intelligencia tanulmányozza a közlekedési szituációkat, ami a későbbiekben segítheti a működés optimalizálását.
A munkahelyi balesetek száma, a vállalatok igyekezete ellenére is, az egész világon folyamatosan nő. Európában évente csaknem hárommillió ember szenved így valamilyen sérülést, amiből több mint fél milliót okoznak járművek, ebből pedig több ezer súlyos kimenetelű vagy halálos.
Érzékelés
Az irányitó rendszer jelentősen csökkenti az egyik legveszélyesebb munkahelyi balesettípus kockázatát. A raktársorok között közlekedő targoncák eddig jellemzően tükröket és mozgásérzékelőket használtak a biztonság növelése érdekében.
Design
A formaterv a funkciót és a felhasználás területét veszi elsődlegesen figyelembe. Az egyszerű, indusztriális design rejti az elektronikát és nélkülöz minden öncélúságot. A kompaktsága miatt könnyen javítható, az anyagválasztás pedig biztosítja az ütésállóságot, tartósságot. Univerzális csatlakozóinak köszönhetően egyszerűen felszerelhető az útelágazások fölé.